Kína, mint világhatalom
Milyen mértékben vált a Kínai Népköztársaság az Egyesült Államok világpolitikai vetélytársává a 2020-as évekre?


Milyen mértékben vált a Kínai Népköztársaság az Egyesült Államok világpolitikai vetélytársává a 2020-as évekre?
A keleti blokk bukása után kialakult egypólusú nemzetközi rendben úgy tűnt az Egyesült Államok domináns pozícióját számottevően egyik ország sem tudja veszélyeztetni. A kapitalista gazdasági berendezkedés diadalmaskodott és a 21. század elejére a globalizáció kiteljesedésével addig soha nem tapasztalt mértékben kapcsolódtak össze és kerültek függésbe a világ részei egymással.
A Kínai Népköztársaság betagozódott és sokáig illeszkedett ehhez, a hidegháború utáni világrendszerhez. A hatalmas állam gazdasági mutatói, fejlődése és lehetőségei, továbbá a nemzetközi politikai és gazdasági folyamatok a 2010-es évekre oda vezettek, hogy Kína először burkolt, majd mára nyílt kihívójává vált az Egyesült Államok elsőbbségének.
Az előadás célja áttekinteni mindazokat a globális folyamatokat, amelyek elősegítették Kína felemelkedését, tisztázza Kína külpolitikai identitását és a kitér a geopolitikai kihívásaira.
Mindezek tükrében pedig számot vet arról, hogy milyen mértékben vált a Kínai Népköztársaság az Egyesült Államok világpolitikai vetélytársává a 2020-as évekre.

