Ülsz egy kocsmaasztal körül egy kellemesen pezsgő eszmecsere kellős közepén, előtted egy korsó gyöngyöző sör, körülötted inspiráló, művelt, intellektuálisan felvillanyozó arcok.
Amit mondanak, izgalmas, megfontolandó, de egy ponton azt érzed, valahol sántít. Nem kerek a sztori.
Mégsem szólsz hozzá, inkább kortyolsz még egyet a sörödből.
Időnként megesik, hogy tudjuk, hogy igazunk van, mégsem merjük mondani. A
véleményünket megtartjuk magunknak. Vagy azért, mert nagy a nyomás, vagy csak nincs
kedvünk kisebbségben maradni, esetleg mi sem vagyunk biztosak a saját
véleményünkben.
Pedig a vita épít – nemcsak minket, azokat is, akikkel vitatkozunk. Nekik is esélyt ad,
hogy átgondolják a mi álláspontunkat, megfontolják a mi érveinket.
Attól, hogy nem népszerű a véleményed, még lehet, hogy igazad van. Ha pedig
magabiztos tudás van mögötte, bátran vállalhatod is.
Az tud jól vitatkozni, aki biztos a saját dolgában – és átlátja a másik fél érveit is. Aki jól
csinálja, ugyanolyan hatékonyan tud érvelni valami mellett, mint valami ellen.
Ezen az alkalmon biztonságos környezetben, nyomás nélkül próbálhatjuk ki, hogyan
érdemes jól vitatkozni.
